Azt hiszem joggal nevezhetjük a Pilisi Tekerőt az év egyik legjobb teljesítménytúrájának. A gyönyörű táj mellett az ellenőrzőpontokon teljesítendő feladatok is fokozták a túra élményét. Négy táv közül lehetett választani, mi természetesen az extrém kalandos, 70 km-es távot választottuk. Csapatot is alkottunk, 5-en indultunk a szokásos társaságból (Kutyaütők néven, ami már nem újkeletű, jópár éve annak, hogy Zsuzskáék először használták ezt a nevet).
A túra Szentendréről a Czóbel parkból indult. Meglepően sokan gyűltek össze, valószínűleg köszönhető volt ez annak, hogy voltak rövidebb (családi) távok, valamint a parkban egész napos programokkal készültek. A rajt előtt közös (igazán vicces) bemelegítő torna volt, majd a távokat kis különbséggel rajtoltatták. Kicsit furcsáltuk, hogy a szöveges itiner mellé nem kaptunk térképet, de később kiderült, hogy a nagyon alapos jelölésnek köszönhetően lehetetlen lett volna eltévedni, egyszer sem kellett az itinert elővenni. Az első ellenőrző pont a Vizes 8 sportpályán volt, ahol kerékpáros ügyességi pályán kellett végigtekerni. Onnan az Omszki tó sétányához mentünk, ahol a 2. EP-n is kerékpáros ügyességi feladat volt (itt a fiúk az ügyességi játékok közé már bevették az egy-egy pohár sör elfogyasztását is 
). A 3. állomás a pomázi Művelődési ház előtt volt, ahol floorballozni lehetett, Zoli jóvoltából még plusz ponthoz is jutott a csapat. Eddig a terep nem volt rázós, nagyrészt aszfalton vitt az utunk. Majd elérkeztünk egy jó kis 20%-os (!) emelkedőhöz….semmi gond, felkűzdöttük magunkat A túrakiírásból hiányzott, hogy a 70 km-en mennyi szintet kell megtenni, így nem igazán tudtuk, mire számathatunk…pontosabban, mi arra számítottunk, hogy 70 km kellemes tekerés és light-os feladatok…. tévedtünk.
). A 3. állomás a pomázi Művelődési ház előtt volt, ahol floorballozni lehetett, Zoli jóvoltából még plusz ponthoz is jutott a csapat. Eddig a terep nem volt rázós, nagyrészt aszfalton vitt az utunk. Majd elérkeztünk egy jó kis 20%-os (!) emelkedőhöz….semmi gond, felkűzdöttük magunkat A túrakiírásból hiányzott, hogy a 70 km-en mennyi szintet kell megtenni, így nem igazán tudtuk, mire számathatunk…pontosabban, mi arra számítottunk, hogy 70 km kellemes tekerés és light-os feladatok…. tévedtünk.
Ahogy feljöttünk az emelkedőn, már kis is jutottunk Pomázról, köves terep út következett Csobánkáig. A szervezők úgy tervezték meg az útvonalat, hogy pár tolós rész is belekerült. A 4. EP-n, a csobánkai sportpályán kipróbálhattuk a fordítottkormányos kempinget, valamint Gépész még a kapura is célbadobott. Majd újra aszfaltos és terepes tekerés után a következő állomáson a íjászattal ismerkedhettünk meg. Innen már az igazi Pilisben tekerhettünk, elhagyva a Pap rétet, sok-sok izzasztó emelkedő és egy kellemes lejtő után megérkeztünk Tahitótfaluba, majd onnan az utolsó (egyben legizgalmasabb) ellenőrzőpontra, a Bodor Majorba. Itt rögtön egy halom feladatot kellett megcsinálni: bekötött szemmel koszorút kardélre hányni, patkóval célbadobni, célbalőni (előtte kúszni-mászni a porban, úgyhogy ezt a feladatot átengedtük a fiúknak:-) ), majd következett a sífutás csapatban. Ez volt a legviccesebb. Két kb 10 cm széles lécen elhelyeztek 4-4 pántot, amibe a csapattagok a lábukat helyezték. A “sílécekkel” kellett megtenni egy rövid távot, megkerülni a bólyát és vissza. A játékot az tette még izgalmasabbá, hogy egy másik csapattal versenyeztünk.
És ezek után a csúcs az volt, hogy a Kalandparkot is kipróbálhattuk, régi álmom teljesült ezzel (bár az nem volt az álomban, hogy előtte 60 km-t és 900 m szintet fogok tekerni). Kaptunk bukósisakot és beülőt, aztán indult a mandula!
Nagyon tetszett, szívesen ellátogatok máskor is ilyen Kalandparkba! Miután sikeresen teljesítette a csapat a pályát (Szabi feláldozta magát és fotózott minket), továbbindultunk a cél felé. A szintet és a táv nagyját már megtettük, egy kellemes 10 km várt még ránk a dunaparton. Összességében nagyon jó kis túra volt, ha tehetjük, jövőre újra megyünk!
- “Komoly” próbák ))
Az az emelkedő, le a kalappal…