2011. augusztus 24., szerda

Vértesi kerekezés

A nyár egyik legjobban sikerült bringás túráján voltunk a múlt hétvégén a Vértesben. Megint szép számmal gyűltünk össze a csapatból (8+1 – ugyanis Zsolti már az indulásnál különvált). Két külön távon teljesítettünk, a társaság egyik fele a 45 km-t, a másik fele a 75 km-t választotta. 3 km híján a rövid táv a hosszú távval együtt ment, így a csapat is szinte végig egyben tudott tekerni. Az útvonal: Gánt – Géza pihenő – Csákberény – Szentegyházi-hegy – Kató-hegy – Kálmán-nyiladék – Pusztavám – Nána-puszta – Volt XXIII. akna – Cica-homok – Templom-domb – Mindszentpuszta – Sámolyi bükk -  itt vált ketté a két táv. A rövid így folytatódott: Köles-völgy – Kendezáztató – Gánt. A hosszú távon a fiúk tettek mégegy szép kis kitérőt Csákvár felé. A terep elég változatos volt, ami nem annyira tetszett az a sok homokos szakasz, ami igen megnehezítette a haladást. A szervezőkkel elégedettek voltunk, az útvonalat nagyon jól kijelölték (szalaggal), nem is tévedtünk el, csak egyszer mentünk másik úton :-) Amíg a hosszútávos fiúkra vártunk jóllaktunk virsliből (ez is az ellátás része volt) és megkóstoltuk a helyi fagyit is, valamint pihentünk az árnyékos parkban a füvön. Mindent összevetve nagyon jó kis túra volt, mind a társaság, mind a helyszín miatt!


a csapat
 
Tündérke
on
Jó csapatban még jobban esik a tekerés, legalábbis gondolom :-)

2011. augusztus 22., hétfő

Drogma

Csernus Imrétől eddig két könyvet olvastam el, a és a Férfi c. műveit. Mindkettő hatással volt rám, a Drogmánál is erre számítottam, de nem így lett. Valószínű a téma miatt, ami az én életemet – szerencsére – sosem befolyásolta. Ettől függetlenül – aki szereti Csernus stílusát annak – ajánlom elolvasásra. Két idézetet jegyeznék meg a könyvből:

“Olvastam egy könyvet, Az üres tükör a címe. Egy holland pasi írta, Jan Willem van de Wetering, aki kiment Japánba a második világháború után. Érdekelte a zen-buddhizmus. Felvették egy kolostorba, majd röviddel bekerülése után megkérdezte a Mestertől:  -Mondd, hogy kell elérni gyorsan a kiegyensúlyozottságot, erőt, önbizalmat? A Mester ránézett és azt mondta: – Tudod, elmondhatom neked. De ez olyan, mintha nekem lenne a kezemben egy kancsó, benne forró tea. Te teát szeretnél inni, de nincsen csészéd. Én beleöntöm a markodba, de a forró tea egyrészt megéget, másrészt kifolyik az ujjaid közül! Keress előbb csészét, vagy csinálj magadból csészét, akkor majd teázunk!”

“Az önismerettel gyakorlatilag a rugalmasságot fejlesztjük, amellyel ön (mint egy fa) a saját viharaiban nem fog eltörni, hanem túlél.”


Tündérke
on
Tetszik mindkét idézet, találóak. Szeretem az ilyen hasonlatokat, aforizmákat.

2011. augusztus 20., szombat

Demeter Éjszakai túra

(Az elkövetkező pár bejegyzés időzítetten jelenik meg, mivel egy hétig megint nem leszek gépközelben. :-) )

Idén újra részt tudtunk venni az Éjszakai Demeter montis túrán. A két évvel ezelőtti létszámot bőven meghaladtuk, 28 lelkes kerekező gyűlt össze Dunakömlődön 9 órakor a Plébánián. A csapatban nagy számban képviseltették magukat a szekszárdiak (akik a Plébánia kertjében sátoroztak), paksiak és kis számban a budapestiek, illetve veszprémiek. Egy túratárs beszámolójából idéznék, annyira tetszett a megfogalmazása:

“Éjszakai túra mint egy film, így lehet elképzelni. Főszereplő az éjszaka, mellékszereplő akik éjszaka az alvás helyett a kerekezést választották. Filmproducer a Demeter egyesület, egyértelmű sikeres volt a túra.
Filmrendező Zsuzsa és Béla végig tartották a frontot. Pedig volt egy pár dolog ami nem lett betervezve. Láncszakadás, kisebb eltévedés, egy pár esés, váltópapucs letörése a bicóról. Világosító a hold és a csillagok voltak és extra erős lámpák …Kellékes jól végezte a dolgát, volt sár, kukoricatábla, híd, homok. Jelmeztervező központi eleme a kukás mellény, csak úgy ragyogtunk…” A túra végén (kb éjjel 2 órakor) a Plébánián vendégül láttak minket hagymás zsíroskenyérrel, illetve kitűzőt és oklevelet is kaptak a teljesítők. A táv: 26,4 km (+10 km) és az útvonal megtekinthető.

Tündérke
on
Tetszik a filmszerű leírás :-)
Jó izgalmas lehetett, én még csak gyalogos éjszakai túrán voltam eddig, egyszer, rengeteg évvel ezelőtt…

2011. augusztus 18., csütörtök

Ajándék takaró

Yola 60. születésnapjára készült ez a csoda takaró, Macsi és Ibolya kitartó munkáját dícséri az elkészült mű. Itt is nagyon boldog születésnapot kívánok!


 


 

2011. augusztus 17., szerda

Hegyek, hegyek, hegyek

Az idei nyarunkat a hegyek jellemzik, nemrég voltunk Salzkammergutban, majd utána meglátogattuk egy hétre régi barátunkat a Magas-Tátrát is! Poprádban volt a szállásunk, onnan csillagtúráztunk nap mint nap. Ez volt az első olyan igazi vasutas nyaralásunk, a Tátrába és csillagtúrázni is minden nap vonattal mentünk. Ilyen szempontból Poprád tökéletes választás volt, mind a Magas Tátra felé, mind a Szlovák Paradicsomba rendszeresen indultak vonatok. Már itthon kigyűjtöttem a menetrendi információkat (erre a legalkalmasabb a német vasút honlapja, állítólag a MÁV nemzetközi tudakozóban is azt használják), így a napi túrák tervezésénél ez nem jelentett gondot. Az időjárás miatt kicsit aggódtunk, mivel az utazás előtt itthon 2 hete folyamatosan esett az eső és lassacskán őszi időjárás kezdett eluralkodni. Az első két napban ott is esett, ködben álltak a hegyek, de szerencsére ez nem szegte kedvünk. Az első nap bevásároltunk, megismerkedtünk Poprád belvárosával (az egyetlen sétálóutcán vagy négyszer végigmentünk, amíg a túrista információt kerestük (sajnos sikertelenül)). Majd a Csorba tóhoz (Strbske Pleso) is elvonatoztunk. Sajnos a tóból és a mögötte magasodó hegyekből Szabi az első két nap nem sokat látott, összehasonlítás végett előtte-utána fotó :-)  


Csorba tó (1. nap)

Csorba tó (4. nap)

Második napra olyan programot választottunk, ahol nem annyira számít a messze-láthatóság és így is úgy is vizes (akár esik, akár nem). A Tarpataki-vízesésekhez kirándultunk. A túra Ótátrafüredről (Stary Smokovec) indul és az utikönyv szerint “igénytelen séta kis szintkülönbséggel”. Na, ezt a fél mondatot aznap nagyon sokszor emlegettük. A több napos eső után a bokáig érő dagonyás sáros, köves útra nem éppen ez volt a legmegfelelőbb meghatározás. :-) A zöld jelzésű ösvényen indulva felmentünk a Tarajkára, ami a könnyű elérhetőségének köszönhetően az egyik legforgalmasabb sétányok egyike (a rossz idő ellenére is rengetegen voltak). A Nagy-Tarpataki völgybe a piros jelzés vezet, amely a tátrai túrista-főútvonal része. A Tarpataki vízesések a Tártába látogató túristák leggyakoribb célpontja (valószínű a könnyű elérhetőség, igénytelen séta miatt), többlépcsős és összetett vízesésrendszert alkotnak.


Tarpataki vízesések
Harmadnapra elállt az eső és a napocska is végre kikandikált a felhők mögül. Erre a napra a Szlovák Paradicsomba látogattunk, megnéztük a Tamásfalvi kilátót és a Hernád áttörést. Poprádról Spisske Tomasovcebe vonatoztunk, onnan pedig a zöld jelzésen másztunk fel a Tamásfalvi kilátó bérceihez.


Tamásfalvi kilátó (a kiránduláshoz ideális idő volt, de a fotózáshoz nem kifejezetten)

A kilátóból leereszkedtünk a völgybe és a  Cingov-tól a Hernád mellett túráztunk egészen Podlesokig. Az útvonal nagyon kalandos, sok helyen a sziklák oldalába épített vasrácsok és láncok segítségével kell haladni. Azt hiszem a Szlovák Paradicsom egyik kötelező túrája.





Annak ellenére, hogy nem kellett nagy szintkülönbségeket legyőzni (kb 550 m szint) a közel 20 km-es túra alatt kellőképpen elfáradtunk, így másnapra (4. nap) pihenősebb útvonalat terveztünk. Elvonatoztunk újra a Csorba tóhoz, hogy immár szép időben is lássa Szabi (ekkor készült a fenti fotó). Kis sétát tettünk a tó körül (a jó idő miatt érezhetően megnőtt a túristák száma, a vonatra sokan fel sem fértek már), majd átmentünk Tátra Lomnicra. Tervbe volt véve, hogy felvonózunk a Lomnici csúcsra, de a hatalmas tömeg és a felhőbe burkolózott csúcsok újratervezésre késztettek minket. (A felvonóra előre, online lehet jegyet foglalni, de nagyon rizikós, hogy éppen akkor milyen az idő, egyáltalán lát-e bármit is a túrista fenntről az igen csak borsós felvonójegy áráért cserébe.) Így a kilátó helyett beültünk a vasútállomás régi épületében kialakított étterembe, amit mindenkinek csak ajánlani tudok! Nem egy első soztályú hely, oda járnak a szlovák munkások is, tiszta, van magyar étlap és nagyon finoman főznek! Annyira, hogy 6. nap is ide jöttünk ebédre.

Amikor szóba került a tátrai nyaralás, az első gondolatom a Kriván csúcshódítása volt. Ez a hegy a Tátra egyik leghíresebb kilátóhegye, a szlovákok  szimbóluma, nemzeti hegye és zarándokhelye. Nevét görbe, ferde, megdölt alakjáról kapta. (Érdekesség, hogy egy  nemzeti szavazás eredményeképpen a szlovák 1,2 és 5 cent hátoldalára is a Kriván került.) Szóval, mindenképpen szerettem volna megcsinálni ezt a túrát, ha az időjárás is kegyes hozzánk. És kegyes volt! Az ötödik napon volt a legszebb időnk. Korán kellett indulni (5:30-as busszal mentünk a 6:06-os vonathoz), hogy időben a Csotba tóhoz érjünk. Amikor a túrát terveztem a neten a legtöbb beszámoló a Tri studinsky-t jelölte meg kiinduló pontnak a Kriván meghódításához. Ez azoknak ideális, akik kocsival érkeznek (van ott egy nagy parkoló), a vonatot választóknak viszont a Csorba tó (1350 m) a legpraktikusabb. Onnan a piros jelzésen egy könnyed 70 perces sétával érjük el a kék jelzést, ahonnan már egy vékonyabb, sziklásabb ösvényen haladhatunk.



innen kezdődik az emelkedő

Újabb 2,5 óra után érjük el a Tri studinskytől érkező utat, ahonnan egy 45 perces sziklás kapaszkodó után meghódítjuk a csúcsot! 


egy idő után a fenyők is “összemennek” és ott a távolban a csúcs

ahol az utak találkoznak

nemsokára a gerincen

a csúcson, megcsináltuk! 2494 m (kicsit még felhőben)

tisztul a kilátás:-)

Nagyon felemelő érzés ott fent lenni. Nem volt annyira nehéz és megerőltető, mint két éve a lengyel oldalról a Rysi, de ezt sem hagytam volna ki semmi pénzért sem. Nincs is kellemesebb érzés, mint amikor az ember a kitűzött célt eléri! :-)

A hatodik nap pihenéssel telt, kialudtuk magunkat, majd Tátra Lomnicon sétáltunk, ebédeltünk. A hetedik és egyben utolsó napunkat is aktívan tölthettük el, hisz a vonatunk, csak délután fél 5-kor indult. Reggel már a nagy hátizsákokkal jöttünk el a szállásról és a vasútállomáson levő csomagmegörzőben hagytuk őket. Mi pedig elvonatoztunk a Poprádi tóig, vagyis az állomásig, ahonnan egy órás sétával elértük a tavat.


útban a Poprási tó felé

Poprádi tó
A tó mellett található a Tátra Szimbólikus temetője, melyet 1936-ban létesített a Nemzeti Park, ezzel emlékhelyet állítva a Tátrában hegyi balesetben elhunytaknak.



“A holtak emlékére, az élők figyelmeztetésére.”
A temetőben 278 emléktábla található 412 áldozat nevével, valamint 56 faragott, festett fa keresztet állítottak fel. Megkapó hely, azt hiszem még jobban belevésődik az emberbe, hogy tisztelje a hegyeket és kétszer is gondoljon meg minden lépést.

 

A Poprádi tótól vezet fel a Rysire is egy út,  ami ebbe a nyaralásba nem fért bele, de majd egy következő alkalommal a szlovák oldalról is megnézzük a csúcsunkat :-) Utunkat folytatva egy órás sétával elértük a Csorba tavat, ahol búcsút vettünk a Magas Tátrától. Egy biztos, pár éven belül megint visszatérünk, mivel bőven van még mit felfedezni.
 
  1. Tündérke
    on
    Hm, eltűnt a hozzászólásom…

  • Tündérke
    on
    Akkor még egyszer…
    Csodás helyeken jártatok :-)
    Nagyon régen én is voltam is a családdal, kétszer is, most pedig kedvet kaptam hozzá, hogy a saját családommal is elmenjek :-)

  • moklin
    on
    Nagyon jó kis beszámoló ez, nagyon jó kis út lehetett! :)
    Én is voltam gyerekkoromba a családommal, de majd egyszer Petivel is eljutunk arra a szintre, hogy merünk hegyekre gondolni. Addig meg nézegetjük a képeiteket. :)

  • eva
    on
    A szebbnél szebb képeket látva Donát megjegyezte, hogy igazán mehettünk volna mi is ide :) )) Jó emlékei vannak neki (is) a közös túrázásainkról.

    1. 2011. augusztus 10., szerda

      Jodi Picoult

      Még mindig imádom a kis e-könyv olvasómat, neki köszönhetően falom a könyveket. Az utóbbi kettőt egy azon írónőtől olvastam, méghozzá a Nővérem huga szerzőjétől, Jodi Picoulttól. Az Elrabolt az apám című művében a szokásos Picoult stílussal találkozunk, ahol az egyes szereplők gondolataiból, szemszögéből látjuk a történetet. A cím mindent elárul, a főszereplőt gyermekkorában elrabolta az apja és erre 24 évig nem derült fény. Most egyszerre kell megküzdenie a gondolattal, hogy ki is ő valójában, az apjával, aki börtönben várja a tárgyalást, az édesanyjával, akiről azt hitte meghalt. És az eseményekkel csak úgy sodródik az olvasó, a végéről inkább nem árulok el semmit.

      Picoult a Tizenkilenc perc c. könyvével kényes témákat feszeget: az iskolai erőszakot. 17 éves Peter, akit kiskora óta érik attrocitások az iskolában, kezébe veszi a dolgok  (és a fegyver) irányítását, besétál a középsikolábaés 19 perc alatt megöl 10 diákot és megsebesít egy csomó másikat. Persze semmi sem olyan egyszerű, mint aminek látszik. A nyomozás és a tárgyalás folyama mellett megismerhetjük az előzményeket is és szép lassan kirajzolódik, hogy mi vezetett el az ámokfutásig.

      “Picoult itt-ott utal arra, hogy bármelyik normális családban bekattanhat valaki, bármikor pokollá válhat az életünk, pedig nem is gondolnánk. De nem ítélkezik, nem vonja le a tanulságot, azt az olvasóra hagyja. Valahogy meglepően jól nyúl ezekhez a kényes témákhoz és nem lesz belőlük melodráma, vagy filozófiai mélység. Olvasmányos és elgondolkodtató tud lenni.” (forrás)