2012. augusztus 25., szombat

Demeter Éjszakai túra 3.

Mint általában, augusztusban mindig el vagyok maradva a bejegyzésekkel. Keveset vagyunk itthon, keveset ülök a gép elé...de majd mostantól szépen lassan bepótolom. :-) Augusztus elején idén is eljutottunk az éjszakai montis túrára, amit a Demeter egyesület szervezett. Mivel Zsuzska most otthon babázik (ezzel kapcsolatban is lesz bejegyzés), így Béla kreativitására volt bízva idén az útvonal megújítása. Nagyon jól sikerült, a három közül ez tetszett eddig a legjobban. Megközelítettük a tavalyi létszámot, 26-an gyűltünk össze a dunakömlődi halászcsárdánál. Ez egy egyszerű teljesítménytúránál nem nagy szám, de egy éjszakai túránál, ahol van egy vezető és egy utolsó bringás, ahol nagyjából egy csoportban haladnak a kerekezők, már kész tömeg :-)
Pár szóval jellemezném a túrát: a nappali kánikula után nagyon kellemes éjszakai hőmérséklet, nyári vihar, villámok az éjszakában (szerencsére csak messziről, amerre mi jártunk nem esett az eső, de a látvány...na, az nem volt semmi), csillagos éjszaka a szántóföld közepén, jó társaság, kevés tecnikás rész, főként nagyon jól tekerhető terep. 
Útvonal: Dunakömlőd (Halászcsárda) - Vörösmalmi árok - Vörösmalmi halastó - Gyapa - Diófás-dülő - Szélescsapás - Gyűrűsvölgy - Gyűrűsi-halastó - Leányvári-völgy - Gabonástető - Hadai hegy - Dunakömlődi telkek - Dunakömlőd (sport-tracker útvonal)
Táv: 30 km
egy éjszakai csoportkép :-) (általában ezen a túrán nem fotózom) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése