2013. július 27., szombat

Hello tourist...

Édesanyám szülinapja alkalmából a család együtt töltötte a napot (ez még július elején történt) és régen vagy még sosem látogatott helyeket kerestünk fel. Kicsit túristáskodtunk Budapesten, nagyon tetszett és azt hiszem mostantól rendszeresíteni kellene, mert annyi szép hely van Budapesten, amit még nem is láttunk.
Előszőr a Budai vár alatt található sziklakórházat kerestük fel. Nagyon tetszett, a közel másfél óra alatt időutazáson vettünk részt, félelmetes orvosi eszközöket és korabeli műszereket nézhettünk meg és még egy légvédelmi szirénát is megszólaltathattunk (félelmetesen hangos volt).
"A Sziklakórház – a Székesfőváros Sebészeti Szükségkórháza a Budai Vár alatt található több mint 2300 m²-es létesítmény, melyet a második világháború alatt és 1956-ban is használtak. Utána titkos objektum volt. 2008-ban nyílt meg a látogatók számára Titkos Légókórház és Atombunker címmel, mint kiállítás. Magyarország legnagyobb viaszfigura-kiállítása mutatja be a kórház történetét, a hadiorvoslás fejlődését. E mellett megtekinthetők a polgári védelem eszközei, felszerelései."
kívülről... 
bent nem szabad fotózni, ezt a végén készítettük, mert nem lehetett kihagyni :-)
A sziklakórház után édesanyám egyik kedvenc költőjének, Ady Endrének az utolsó budapesti lakásából kialakított emlékmúzeumát látogattuk meg. Tetszett, én is szeretem Ady verseit, ezért érdekesw is volt (külön élmény volt a biztonságiőr önkéntes tárlatvezetése :-)
"A budapesti Ady Endre Emlékmúzeum Ady Endre születésének századik évfordulójára, 1977-ben, a költő emlékére létrehozott kiállítóhely. A Petőfi Irodalmi Múzeum alakította ki a költő utolsó lakásában, a budapesti V. kerületi Veres Pálné utca 4-6. szám alatt. Ady felesége, Boncza Berta apja halála után tőle örökölte. A házaspár 1917 őszétől a költő haláláig lakott itt. A három szoba az eredeti személyes tárgyakat mutatja be, a dokumentumok pedig Ady háborús éveiről szólnak."


A túra harmadik állomása a Szent-Gellért sziklatemplom volt, ahol már régebben jártam. Egy csendes sziget a Gellért tér túristáktól nyüzsgő forgata után.

A sok séta és látnivaló után egy Iskola utcai vendéglőben pihentük ki a fáradalmakat és töltődtünk fel újra energiával.
Hasznos és érdekes nap volt, elgondolkodtatott azon, hogy mennyi kincs rejtőzhet még Budapesten, amit érdemes lenne felfedezni....ti tudtok ilyenről?

2 megjegyzés: