Év elején habzsoltam a könyveket Tegnap olvastam ki a harmadikat egy nap alatt, de szépen sorjában:
Agatha Christie: Így éltünk Mezopotámiában: ebben a cseppet sem klasszikusnak mondható Agatha Christie regényben teljesen más arcát mutatja meg az írónő. Nem egy bonyolúlt krimi szálait kell kinyomoznunk, hanem egy könnyed stílusban megírt regényben követhetjük nyomon Agatha és (második) férje Mezopotámiában, régészeti ásatásokon töltött idejét.
Nóriéknál tartott RR talin is szóba került a Millenium trilógia…azt hiszem én sem hagyhatom ki Stieg Larsson: A tetovált lány: az első része a három kötetből álló sorozatnak. Rendkívül izgalmas krimi, tényleg függővé tesz!
A harmadik, amit egy nap alatt olvastam ki, Wm. Paul Young A viskó címe könyve. Kriminek indul, aztán teljesen más lesz belőle, majdnem teológiai értekezés, de mégsem. Bennem még ülepednie kell a sztorinak. Csak egy idézet, ami nagyon tetszett: “Az, ahogy gondolkodsz, meghatározza azt, amit érzékelsz, és az, amit érzékelsz, meghatározza az érzelmeidet.”
- Az első kettő engem is érdekel, de én lassan olvasok sajnos pillanatnyilag, és annyi könyvet kaptunk karácsonyra, hogy ajaj.
- Tündérke, azt tudtam, hogy téged nem lehet megelőzni ebben a témában sem Az Agatha Christie-t kölcsön tudom adni, A tetovált lány pedig digitálisan van csak meg, elég szempróbáló, én is csak “véletlenül” olvastam bele és nem tudtam abbahagyni A másik két rész is digitálisan van meg, nem is merem megnyitni Szeretnék valamikor venni egy e-könyv olvasót, Nóriét megirigyeltem
Eszti, ha egyszer a lista végére érsz és szeretnéd az Agatha Christie-t, szólj és szívesen kölcsönadom. A Milleniumot pedig át tudom küldeni, szóljatok, ha kell
- Köszi az Agatha Christie-t!
Képzeld, hogy jártam. Beugrottam ma a könyvtárba, és egy polcon ott figyelt A tetovált lány. Ki is kölcsönöztem azon nyomban
- Mázlista Kíváncsi vagyok, hogy tetszik majd!
Az első kettő érdekelne, kölcsön tudod adni őket esetleg az RR-talin?