2013. október 24., csütörtök

Harmadik hullám

A Bárka Színházban láttuk a Harmadik hullám című darabot, mindenkinek ajánlom. Hatásos, lebilincselő és sajnálatos igazságokra világít rá.
 
"A Bárka Színház ifjúsági színházi sorozatának előadása ismét olyan témával foglalkozik, amelyik rendkívül aktuális ma – nem csak Magyarországon – sajnos.
A Tasnádi István-Vidovszky György alkotópáros ezúttal egy több mint negyven évvel ezelőtt Amerikában megtörtént iskolai kísérlet alapján kezdett el dolgozni.
Ron Jones egy átlagos történelemtanár volt.
Diákjai egy egyszerűnek tűnő kérdést tettek fel neki.
Hogy lehetséges, hogy az átlagos németek a második világháborút követően azt állították: nem tudtak a tömegmészárlásokról?
Jones egy kéthetesre tervezett kísérletbe kezdett: kézzelfogható és „interaktív” példákkal támasztotta alá, hogy milyen erős is tud lenni a közösség összetartó ereje,
így hozott létre egy diktatúrán alapuló közösséget az osztályában.
A mozgalomnak a Harmadik Hullám nevet adta.

Legnagyobb megdöbbenésére a diákok néhány nap alatt feladták önmagukat, egymást kezdték megfigyelni, és terrorizálták a “fegyelmezetleneket”.
Jones, mint vezető, kezdte a valóságérzetét elveszteni, így véget kellett vetni az egésznek. Egy gyűlést hívott össze, ahol közölte a diákokkal, hogy egy kísérlet áldozatai lettek, hogy ostobán “feladták a szabadságukat, a fegyelemért és a felsőbbrendűségért.”
Az előadás a mai Magyarország közegébe helyezi a kísérlet résztvevőit, azt a folyamatot hangsúlyozva, hogy milyen könnyen válhatunk különböző társadalmi, gazdasági és politikai okok és érdekek miatt szélsőséges, uniformizált, ideologikus gondolkodás rabjává."
részlet az előadásból

4 megjegyzés:

  1. Megvettem a jegyeket, köszi az ajánlást! :)

    VálaszTörlés
  2. Szerdán megnéztük, azóta mindenkinek ajánlgatom.
    Annak külön örülök, hogy rengeteg fiatal volt a nézők között (gondolom, iskolai szervezés).
    Megfogott a céltáblaosztogatós játék, illetve a nagygyűlés jelenete, nagyon hatásos volt.

    Akit esetleg nem vonz a színház, DVD-n is elérhető a történet: http://port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=93874.

    Köszi még egyszer az ötletet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit későn reagálok, de nagyon örültem, hogy tetszett!

      Törlés