2014. november 2., vasárnap

Barcelona 1.

Október közepén olyan szerencsések voltunk, hogy alkalmunk adódott 4 napot Barcelonában tölteni. Szabi (júliusi) szülinapi meglepetése volt tőlem és így utólag megmondhatom, nagyon jó választás volt. Október közepén itthon még tartott a vénasszonyok nyara, innen érkeztünk meg a 27-28 fokos, tengerparti széllel fűszerezett  napsütéses időbe. Tetszett :-)
A wizzair reggeli járatát választottam, így az a nap is szinte teljes egészében a rendelkezésünkre állt. A reptérről busszal és metróval jutottunk el a tengerig, ahonnan a híres La Rambla sétálóutcán keresztül egészen a Sagrada Familiáig sétáltunk. Ott várt ránk délben a szállásadó, hogy átadja a kulcsokat. Egy 4 szobás lakás egyik szobájában szálltunk meg, közös konyha és nappali használattal. Igaz a szoba csöpp volt, de tiszta és közel a belvároshoz, a látnivalókhoz. A szállás elfoglalása után még nyakunkba vettük a várost Az első napra nem terveztem mást, csak sétálgatást, hogy magunkba szívhassuk a város hangulatát. Visszamentünk a gótikus városrészen keresztül a tengerpartra. Ücsörögtünk a homokban (a víz más elég hideg volt - nekem), sétáltunk egy nagyot. A tengert, a végeláthatatlan vizet nagyon szeretem, hozzá tudnék szokni a látványához.

 La Rambla (délelőtt nincs nagy forgalom, aztán délután/este elözönlik a túristák)
 Casa Batllo (az egyik kedvenc Gaudi ház)
 Casa Mila (szintén Gaudi alkotás, de most felújítás alatt van a külseje)
Sagrada Familia
kerámiabolt
Gótikus negyed - régi épületek...
...keskeny utcák
Barcelona fej nevű szobor, ami híven tükrözi a város kortárs hangulatát (közel a parthoz)
homokos tengerpart
pálmafákkal szegélyezett kerékpárút, meg tudnám szokni
a modern Barcelona
Azt hiszem, hogy Barcelona sokszínűségét már az első napunkon láthattuk, a régi gótikus épületektől, keskeny utcáktól kezdve megtalálható Gaudi gyönyörű alkotásai és a kortárs művészet is. Napsütés, tengerpart....mi kellhet még ennél több? :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése