2014. szeptember 23., kedd

Erdélyi túra 4. - Transzfogarasi út

Szombaton (8. nap) reggel búcsút vettünk Gyimesbükktől és folytattuk utunkat a Fogarasi havasok lábáig. Útközben megálltunk a Szent Anna tónál, tettünk egy kellemes sétát a tó körül. Szombat lévén teli volt piknikezőkkel.

 Üvegtigris Tusnádfürdőn
kocsiból fotózva egy régi templom
Szabi kiszúrta vezetés közben, kipattantunk a kocsiból és madarász Tomi barátunk lefotózta a gyönyörű sast :-)

 Szent Anna tó
medve veszélyre figyelmeztető tábla a szemetesen
Már láthatóak a gyönyörű Fogarasi havasok, de sajnos a felhők is gyülekeztek. Késő délután elkezdett esni. Sajnos nekünk sem lehet akkora szerencsénk, hogy az egyébként eléggé esős éghajlatú Erdélyben már 8. napja csak süssön a nap. Az estét Calimenestiben a hegyek lábánál töltöttük a A Panzió Balea-ban. Egyszerű, normális szállás, csak nehezen találtuk meg, mert ott szinte minden második szállásnak valami hasonló neve van. :-) Az eső miatt beszorultunk a házba, hamar elaludtunk, bíztunk benne, hogy másnak szebb idő fogad.
Sajnos vasárnap (9. nap) reggel is esett az eső és a hegy ködben úszott. Egy sima utazós napnál ez nem is jelentett volna nagy problémát, hisz a kocsiban esőtől védett helyen vagyunk, de mi aznapra terveztük, hogy átutazunk a Transzfogarasi úton, ami igazán tiszta időben látványos. Hogy idézzek a wikipédiáról: " az út lenyűgöző szépségű tájon vezet keresztül, elhalad a Bilea-vízesés telep, a Bilea tó és a mesterséges Vidraru tó mellett....az 1970-es években építették, 90 km hosszú és 2072 m magasságig vezet fel, majd egy alagúton halad át a főgerinc alatt....összesen 578 hídja és viaduktja és 5 alagútja van...." Így már érthető, hogy a ködnek miért is nem örültünk, de azért bízva a jobb időben elindultunk.
 köd, köd, köd mindenütt
sajnos az északi részből ennyit láttunk...
Viszont a déli oldalra kiérve eloszlott a köd (azt nem mondom, hogy kisütött a nap) és már elénk tárult ez a gyönyörű látvány. Szerpentinek, magas hegyek....és ez tiszta időben hihetetlen látvány lehet. No, így sem panaszkodhatunk, hisz akár lehetett volna egész nap köd és eső.
 Transzfogarasi út

Vidraru tó
A főként az autóvezetőnek (Szabinak) fárasztó hosszú szerpentin után Calimanesti felé, Ramnicu Valceában szálltunk meg a Relax panzióban. Egy tartalmas és finom olasz vacsora után elégedetten vettük igénybe a Panzió kényelmes ágyát, tudván, hogy az elkövetkező három éjszakán a Retyezát Nemzeti park kevésbé komfortos vendégházaiban fogunk megszállni. Kiélveztük a puha ágy és a meleg fürdő minden percét :-)


ekkora tiramisut még nem is láttam és nagyon finom is volt!
Másnap, hétfő (10. nap) reggelén útnak indultunk a Retyezát felé....

2 megjegyzés:

  1. Örülök, hogy nem volt egész nap köd és eső, és legalább láttatok valamennyit a Transzfogarasi útból :)

    VálaszTörlés
  2. Nekünk is nagy öröm volt, mert sokkal rosszabb is lehetett volna :-)

    VálaszTörlés