2014. november 3., hétfő

Barcelona 2.

Minden napra (kivéve az elsőt) terveztem egy fő programot, ahova általában előre a neten (időpontra) megvettem a jegyet. Ez mindenképpen ajánlatos (főleg főszezonban), mivel a sok órás sorban állás csak rabolja az amúgy is rövid időnket (célszerű még otthon elintézni a jegyvásárlást, mert sok helyen nem elég telefonon bemutatni a jegyet, hanem kinyomtatva rendelkezésedre kell, hogy álljon). Mivel közel laktunk a Sagrada Familiához, ezért nem okozott gondot, hogy a nyitás utáni első csoport időpontjához (9 óra) odaérjünk. Mindenképpen ezt az időpontot ajánlom másoknak is, hisz ilyenkor még nincsen nagy tömeg a templomban (10 óra körül már zavaró az emberáradat), a reggeli nap gyönyörűen megvilágítja a belső teret. Érdemes egy egész délelőttöt rá szánni, mi 3 órát voltunk bent és elröpült az idő.
Amikor az ember megpillantja az épületet, már akkor tudja, hogy különleges, el lehet veszni a részleteben, mindennek külön jelentése van. Gaudi világa teljesen elvarázsolt, de beszéljenek helyettem a képek....
Külön örültem, hogy a szállásunk közvetlenül a templom mellett volt, így minden nap megnézhettük kívülről. Érdemes időt szánni arra is, hogy kívülről megnézzük, hisz minden oldala más és a részletekben rejlik a lényeg.

Belülről pedig egy csoda, nagy hatással volt ránk. A színek, a formák....nem mindennapi építészre utalnak.







Felmentünk a toronyba is, ide külön jegyet kell váltani (időpontra, szerintem a templomba belépés után kb 1 órával érdemes a toronyba menni, utána pedig még lehet nézelődni tovább a templomban, mert oda jutunk vissza). Gyönyörű kilátás nyílik Barcelonára (szeretem ezeket a kilátópontokat 2.-3. nap megnézni, mert akkor már több helyet felismer az ember fentről) és a tornyok részleteit is jobban lehet látni. Mi a régi tornyot választottuk (régebben épültet), másnak is azt ajánlom.

 Magával ragadó a fények játéka odabent, a gyönyörű festett üvegablakoknak köszönhetően. 
A templom nagyon nagy hatással volt ránk, hihetetlen építmény és még nincs kész. A végleges formáját 10 év múlva éri el, akkor is mindenképpen visszajövünk.
Rövid pihenő után délután újra nyakunkba vettük a várost. Bár nem vagyunk nagy focidrukkerek, megnéztük az FC Barcelona stadiont és természetesen Kubala László szobrát is.


 Kicsit pihentünk a Miro park pálmafái alatt.
 Miro park
 Majd folytattuk sétánkat a Mágikus szökőkúthoz, a mögötte tornyosuló Nemzeti Múzeumhoz.
 Nemzeti Múzeum
 a fáradt túristákat mozgólépcső vitte fel a Múzeumhoz, mi sem hagyhattuk ki :-)
A Múzeumtól átsétáltunk az 1992-es Olimpia helyszínére, ahol még most is rendezetten és jó állapotban áll a stadion. Eredetileg ezt az épületet az 1929-es expóra építették és a '92-es olimpia előtt modernizálták.

Este pedig visszamentünk a Mágikus szökőkúthoz, ahol 9 órától minden fél órában zenei aláfestéssel igazi szökőkút "táncot" lehet látni a turisták nagy örömére :-) A második napunk is nagyon élménydúsra sikerült, de ezen nem is lehet csodálkozni, hisz Barcelona tele van felfedezésre váró helyekkel.

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű képeket hoztál! Én még nem voltam Barcelonában, de mindkét gyerkőcömnek már volt szerencséje élőben is látni ezeket a szépségeket. Ők spanyol tagozatos gimibe járnak/jártak, és tanulmányi kirándulás keretében jutottak el Barcelonába. Valahogy úgy érzem, hogy ők nem tudják értékelni ezt a lehetőséget, én biztos örülnék, ha láthatnám mindezeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Biztos majd idővel a gyermekeid is átértékelik a látottakat. Neked pedig kívánom, hogy élőben is megnézhesd egyszer!!!

      Törlés