2013. december 23., hétfő

Csatornák és a fókák megmentőjének földjén

November közepén Hollandiában jártunk, meglátogattuk sógoromékat. Lehet emlékeztek rá, hogy tavaly is ilyentájt mentünk. Joggal kérdezhetnétek, hogy miért nem tavasszal, amikor a tulipánföldek sokkal inpozánsabb látványt nyújtanak, mint a fagyos, esős és ködös holland november. Egyszerű a válasz, ilyenkor rendezik meg a legnagyobb Lemezbörzét Utrechtben, ahol már tavaly is jártunk és a fiúk idén sem tudták kihagyni. :-) De jövőre már megnézzük a tulipánokat is!
Egy napot töltöttük megint Amszterdamban, sétálgattunk, felfedeztünk pár részt, ahova tavaly nem jutottunk el. Gyönyörű napos, de hideg időnk volt. Idén Szabi egyik barátja is csatlakozott hozzánk, így hárman róttuk a szűk, csatornás utcákat, hihetetlen hangulata van még mindig ennek a városnak!


Amíg a fiúk a lemezeket válogatták mi (Évi, Tracy és én) kirándultunk. Északon jártunk a tengerparton található Pieternburen-ben, ahol meglátogattunk egy fókamenhelyet. Ide gyűjtik össze a beteg felnőtt vagy magára hagyott kis fókákat. Meggyógyítják, felerősítik őket, majd szabadon engedik. A profin megépített látogatóközpontban egy üvegfalon keresztül figyelemmek kísérhettük a fókák ápolását, etetését. Nagyon jó volt látni, hogy milyen szeretettel és szakértelemmel végzik az önkéntesek (!, bizony, Hollandiában nagyon elterjedt az önkéntes munka) a feladatukat. Megdöbbentő volt a telep kertjében felhalmozott halászháló kupac, amit egy év alatt szedtek ki a tengerből. Ezek a hálók a fókák egyik legnagyobb ellenségei, szegény állatok belegabalyodnak és sokszor a halálukat is okozzák.





Végül mi is alámerültünk a tenger habjaiba :-) Nagyon tetszett a kezdeményezés és a kivitelezés is. Jó kis nap volt a zord idő ellenére.
Jól éreztük magunkat a pár napos kintlét alatt, sokat beszélgettünk és tényleg együtt voltunk. Kint ünnepeltem a születésnapomat is, este még tüzijátékot is kaptam :-)
Évinek és Tracynek gratulálok, december elején saját otthonba költöztek a bérelt lakás után, így úgy néz ki "pár" évig biztos maradnak még :-)

1 megjegyzés:

  1. Cuki a fóka :)
    Jó a csobbanós kép :)
    Döbbenet a hálóhegy mérete :o

    VálaszTörlés