Erdélyi túra 3. - Gyimesbükk

Csütörtökön (6.nap) már Gyimesbükkön ébredtünk. Ha valaki errefelé jár és szállást keres, akkor tiszta szívvel ajánlom a Biotours faházait, ahol a kényelem mellett igazi vendégszeretetben is részesül.

felújított csángó ház, amelyben a vendéglátóink laknak

 gyönyörű a fal csapolása

 faházak, középen van lehetőség egy jó kis focira, napozásra, hassüttetésre :-)

A csütörtöki napot a hely nevezetességeinek felkeresésével és a helyiek megismerésével töltöttük. Megnéztük a vasútállomás épületét, amely régen a határállomásként beöltött szerepe miatt egy  - ma már szinte kihalt - impozáns épület. 1896-ban épült, a Magyar Királyi Államvasutak főépítésze, Pfaff Ferenc tervezte.

gyimesbükki vasútállomás épülete

a régen olyan forgalmas váró ma már eléggé kihalt

Tiszteletünket tettük Sebő Ödön szobránál, aki 1944 őszén a 32. hegyi határvadász zászlóalj tisztjeként embereivel hatalmas túlerővel szemben védelmezte a Gyimesi szorost.

Felsétáltunk a Kontumáci templomhoz, ahova a Mária zarándokút is elvezet. A Rákóczi várral átellenben a domboldalra épült a templom és a mellette a hit kapuján keresztül csodálhatjuk meg a 11 kopjafát, amely üzenetével elgondolkodtató. A kopjafák sorban: Isten, haza, család, anyanyelv, alkotás, jog, kultúra, hagyomány, egység, szabadság és a jövő.

Kontumáci templom

 a hit kapuja

 11 kopjafa

 balra a vasút mellett a kis vasúti őrház és mellette fent a dombon a Rákóczi vár romjai (a dús növényzettől nem nagyon látszik)

A templomból átsétáltunk a legkeletibb magyar vasúti őrházhoz, ahol Bilibók Guszti bácsi vasúti magángyűjteményét csodálhattuk meg. Öröm volt vele találkozni és nagyon meghatódtunk a beszélgetés alatt, igazi kincs ez a közel 80 éves bácsika. :-)

 a legkeletibb magyar vasúti őrház

 magángyűjtemény egy részlete

Guszti bá és Tomi 

:-)

A vasúti őrház előtt láthattuk az első határkövet, amelyhez hasonlókat (kettőt) kerestünk fel a közeli hegygerincen egy kis túrával. Először megmásztuk a meredek lépcsőt, ahol egy tábla bizonysága alapján valaki ló hátán is feljutott. Majd onnan a gerincen kb 1-2 km-es szakaszon még két határkövet fedezhettünk fel. Sajnos a nagy részét a határköveknek megsemmisítették a románok.

 határkő

 lépcső a Rákóczi vár romjaihoz

Elmondani sem tudom milyen furcsa érzés, hogy 450 km-re a határtól van egy terület, ahol még mindig gyönyörűen beszélnek magyarul, barátságosak, érdeklődőek és egykor ez is Magyarország része volt. Ott a hegyek között állva egy furcsa és keserédes érzés lopódzik be az ember szívébe...

A határkőtől csak úgy toronyiránt elindultunk lefelé a domboldalon, így hamarosan valakinek a hátsó udvarán találtuk magunkat. Szerencsére nem egy komondor fogadott minket, hanem egy kedves pécsi lány, aki a nagymamáját látogatta meg. És akinek az élményekből nem volt elég, az még a Tatros patakon is átvágott (én inkább egy kis hidat próbáltam ki). :-)

A nap végére elfáradtunk, este egy kellemes vacsora és tartalmas beszélgetés után nem kellett altatni. Össztáv: 11,4 km szint fel: 451 m, szint le: 468 m

A pénteken (7. nap), túránk felénél tartottunk egy igazi pihenőnapot. Mosás, képeslap írás, alvás....mindenki választhatott szabadon. A szállásadóink egy közeli pisztrángneveldéből friss halakat hoztak vacsorára, amit közösen elkészítettünk, tűzön megsütöttük. Azt hiszem a fokhagymás-tejfölös pisztráng messze a legfinomabb vacsora volt, amit Erdélyben ettünk (pedig az erdélyi konyha nagyon finom).

 előkészítettük a vacsit...

 A szállásadóink elvittek az Aranyos patak mellett élő méztermelőhöz, ahol jutányos áron tudtunk venni vegyes virágmézet. A méhcsaládok az udvarban laktak és szerencsére nem bántottak senkit, pedig egészen apró gyerkőcök is rohangáltak az udvaron.

 És hogy ne csak a punnyadásról szóljon a pihenőnap....Viorel, a szállásadóink barátja egy nagyon spéci terepjáróval (Polaris - amerikai határőrség mindenjárója) úttalan utakon felvitt minket a közeli hegytetőre (1170 m-re), majd utána háromszor is átkelt velünk a Tatros patakon. Nagyon nagy élmény volt, nem érdemes kihagyni.

Élménydús két napot töltöttünk Gyimesbükkön, külön köszönet Jutkának és Zolinak a vendéglátásért, nagyon jól éreztük magunkat. Ide még vissza fogunk jönni :-)
Szombaton (8. nap) reggel felkerekedtünk és célba vettük a Fogarasi havasokat.....

Erdélyi túra 2. - Szováta, Parajd és Korond

Kedden (4. nap) reggel búcsút intettünk a Pádis-fennsíknak és elindultunk Szovátára. Sokaknak ismert lehet ez a név, hisz Erdély nagyon híres fürdővárosa, egy igazi turistás hely. Szovátán található a Medve tó, amely nevét arról kapta, hogy az alakja felülről egy kiterített medve bőrre hasonlít.  

 Reggeli pillanatkép útközben....

 Csiricsáré cigánypalota, na itt tényleg nem álltunk meg fotózkodni :-)

 Medve-tó

Állítólag valaki a medve talpával is találkozott fürdés közben :-)

"A Medve-tó a világ legnagyobb és Európa egyetlen heliotermikus (naptól melegedő) sós tava. A heliotermikus jelenségét a sós tó fölött átfolyó édes vízréteg üvegházhatása okozza. Legnagyobb mélysége 17,5 m. Szováta a világ egyetlen sósfürdője, ahol a sóstavak, sőt a sóssziklák közvetlen környékét is buja-zöld vegetáció borítja." A tó mikroklímájának megőrzése érdekében a déli órákban pihentetik a tavat, ilyenkor 2 órára tilos a fürdőzés (a fenti kép ebben az időszakban készült), egyébként nagy a tömeg, zsúfolt a város. Nekem az augusztusi Siófokhoz hasonlít. A városban van egy főutca, ahol éttermek, ajándékboltok és szállodák váltják egymást. Mi egy kicsit csendesebb részen, egy szoci, de kényelmes és tiszta szállodában, a Hotel Tivoliban szálltunk meg (kb. 6 perc sétára a tótól). Egy napot töltöttünk Szovátán, így jutott idő egy kis pihenésre is, hogy másnap újult erővel induljunk tovább.

 Petőfi Sándor parkban a Petőfi szobor Szovátán

 horgolós ötletek, nekem a bicajoson kívül az utolsó az abszolút kedvencem!

gyönyörűen felújított házak a főutcán, ez az egyik

Szerdán (5.nap) korán reggel indultunk, hogy a Gyimesbükki célállomás előtt, útba ejtsünk pár helyet. Az első ilyen a parajdi sóbánya volt. Őszintén bevallva többet vártam attól a helytől. Monumentálisnak tényleg monumentális, hatalmas termek vannak a Föld alatt, ahova autóbusszal visznek le, de az első ámulat után olyan mint egy gyereknapi forgatag....rengeteg ember, ajándékboltok, mászófalak, ping-pong asztalok, piknik asztalok, állandó zsivaj és egy picike történeti kiállítás. Persze megérte megnézni, de állítólag sokkal szebb a Tordai sóbánya (ezt az infót utólag hallottuk), így következő alkalommal azt célozzuk be.

 ping-pong asztalok, tollasozók mindenhol

 "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne" Tamási Áron - ez olvasható a székelykapun

sólámpát inkább nem vettem (az ajándékbolt előtt álló autó csomagtartójában egy salt lamps=só lámpák, made in Pakistan feliratú kartondoboz volt látható, bizalomgerjesztő)

A sóbányában nem töltöttünk sok időt, így még a délelőtt folyamán tovább indultunk Korondra. Gyermekkoromból innen van a legtöbb emlékem (6 évesen voltam Erdélyben a szüleimmel), ami annak tudható be, hogy innen volt a legtöbb ajándék (kerámiák, túrabot, bükkfatapló sapka). :-) Korondra is jellemző, hogy a turistákból él és sajnos pont ezért a minőségi kerámiák mellett nagyon sok bóvli ajándéktárgy is található. Érdemes egy régi fazekas családot felkeresni és ott vásárolni. Mi  Ilyés Vészti Mihály házát kerestük fel. A bejáratnál levő székelykapun az alábbi faragás olvasható: "Térj be hozzánk vándor, ha erre visz utat. Ha jó a szándékod, itt szeretet fogad." És tényleg, nagyon kedves volt a háziasszony, hosszasan elbeszélgettünk és régi emlékekről mesélt nekünk. Jó volt bemenni, ott lenni, hallgatni az ízes beszédét! És nem mellesleg gyönyörű dolgokat készítenek.

Korond utáni következő állomásunk Farkaslaka volt, ahol meglátogattuk Tamási Áron sírját. 

Tamási Áron síremléke

Utunkat folytatva Gyimesbükk felé, átmentünk a gyönyörű Gyimesi hágón, ahol érdemes egy kicsit megállni, szétnézni. Voltak olyanok, akik egy kis lakóautóval telepedtek le és napokat töltöttek ott. Biztos sátrazni is lehetne, de mi most olyan hosszú megállót nem terveztünk ott.

 Gyimesi hágó

A nap végén megérkeztünk Gyimesbükkbe, Zolihoz és Jutkához a magyar vendéglátóinkhoz, de ez már a következő bejegyzés témája, ami hamarosan következik.

az erdélyi utunk során a legjobb szállásunk

Erdélyi túra 1. - Pádis fennsík

Az elmúlt években, amikor az esetleges nyári útcélokról beszélgettünk, többször előkerült Erdély. Idén sikerült megvalósítanunk és 13 napot töltöttünk el barátokkal ezen a gyönyörű helyen.  

Szombaton (1. nap) korán hajnalban indultunk Budapestről Nagyvárad felé. Az első célunk a Pádis-fennsík felfedezése volt, itt az Anett Panzióban töltöttünk 3 napot. A korai indulásnak köszönhetően délután 1 óra felé már elfoglaltuk a szállást és a vendéglátóink ajánlására egy rövid bemelegítő túrára indultunk. A szállástól egy ideig még kocsival mentünk, majd az autót hátrahagyva gyalog folytattuk utunkat. Először kellemes erdei szakasz, majd egy meredekebb mászós rész után megcsodálhattuk a Nagy-Phaeton vízesést, amely a házigazdánk szerint Európában a második legnagyobb (ez kérdéses) a maga 80 m-es magasságával. Mindenesetre gyönyörű volt, megérte a fáradtságot. Össztáv: 10,1 km szint: 694 m

 a kék bálna, aki az egész úton hűséges társunk volt

 Anett Panzió

madarász barátunk által fotózott hegyi billegető

 volt egy kis mászás is

 Nagy-Phaeton vízesés

vidám csapat

Este finom házi báránysülttel kényeztettük magunkat és ping-pongozással mozogtuk le a bőséges vacsorát.

Vasárnap (2. nap) a Glavoi tétről indulva (ott hagytuk a kocsit) a Csodavár útvonalat jártuk be az Alvilág Kapu barlang érintésével. A tájékoztató tábla így mesélt a helyről: "Csodavár: nemcsak Románia, hanem talán egész Európa leggrandiózusabb karsztképződményeinek egyike. Ez a csodálatos és egyedülálló barlang a maga 76 m portáléjával egy 150 méteres mészkőfal aljában található; a hozzá tartozó két gigantikus dolinával, valamint a portálén lezúduló patakkal együtt a Bihar-hegység jelképévé vált." 

A rétről egy murvás úton indultunk, majd később egy meredek mászós szakaszon közelítettük meg az Alvilág Kapu hatalmas bejáratát. A magas vízállás miatt nem lehetett teljesen keresztülmenni a barlangon, de ameddig lehetett bemásztunk. Természetesen fejlámpa, vízálló bakancs kötelező, még egy gumicsizma is jól jött volna. Nem volt veszélytelen a megközelítés, de megérte, hiszen bent csodálatos termet, kristálytiszta vizet láttunk.

 Glavoi rét, tele (vad)kempingezőkkel

 Alvilág Kapu barlang bejárata

 

Alvilág Kapu barlang belülről

A barlangból kiérve meredek lépcsősor vezetett fel, majd másztunk le a hatalmas sziklafalakkal körülvett "várba", a dolinába. Onnan meredeken másztunk fel a sziklaperemre, ahonnan elénk tárult ez a csodás látvány. Innen már csak egy könnyed séta vezetett vissza a Glavoi rétre, ahol a fiúk egy jó kis Ursus sörrel hűsítették magukat, magunkba szívtuk a hely varázsát, szemléltük a vadkempingezők táborát és megfogadtuk, hogy visszatérünk még erre a helyre. Érdemes, mert még rengeteg szépséget rejt magában! Össztáv: 6,1 km szint fel: 390 m, le: 404 m

 kőrengetegben

 mászunk fel a nagy dolina oldalán, háttérben az Alvilág Kapu barlang másik bejárata

 fentről a dolina

 a fiúk is fotóznak

sült pisztráng puliszkával (és hogy a szállás konyháját dicsérjem isteni volt a házi krémes, erdélyi csorba és a töltött káposzta is) 

Hétfőn (3. nap), az utolsó kirándulós napunkon az Aragyásza barlangon keresztül a Szamos bazár nevű szurdokba látogattunk. Sok-sok szintet megmásztunk és párszor eltértünk a tervezett útvonaltól, de nagyon szép helyeken jártunk. Ha legközelebb ide jövünk, akkor biztos hozunk magunkkal gumicsizmát is, mert fentről láttuk, hogy sokan a szurdokban, a patakvízben jöttek végig, mi pedig sokszor felmásztunk a szurdok tetejére, majd leereszkedtünk a patakszintre. Össztáv: 7,4 km, szint fel: 514 m, szint le: 541 m

 útközben a domboldalban vadlovakat is láttunk

 itt általános a vadkempingezés, elképzelem milyen gyönyörű lehet itt az este, amikor a csillagos ég beborít

 izomagyúak :-)

 Aragyásza barlang bejárata

 a barlangban néhol a patakban vitt az utunk, ilyen gyönyörűen mosott mészköveken

 a három testőr :-)

 volt itt is kis mászós-láncos rész

 magasból, alattunk a szurdok

 madarász barátunk nyílt szemmel járt

 patakban, kár, hogy nem volt nálunk gumicsizma

néhol kicsit túlzásba vitték a jelölést

Kedden reggel búcsút vettünk a Pádis-fennsíktól (abban a tudatban, hogy ide kötelező lesz visszatérni) és elindultunk Szovátára. folytatás következik hamarosan :-)