2008. szeptember 28., vasárnap

Betonbuli és varrós dolgok

Tevékenyen telt a hétvégém, a szombaton Pergőkéék láttak minket (a szokásos RR csapatot és párjaikat) vendégül egy betonbuli keretében. Telelaktunk házi lekváros, és túrós palacsintából, gulyásból és utána Kriszti extra sütijét élvezhettük. Közben beszélgettünk, együtt voltunk, jó volt, elszaladt az idő hamar.

Vasárnap pedig kicsit leültem a varrógép mellé és kipróbálotam egy szabásmintát, amit a héten találtam KicsiKatónál, az elején még hasonlóan indultam, mint amit a leírás mutat, majd a végén magamtól fejeztem be. Ilyen kerekedett belőle (ne lepődj meg nagyon, tényleg más, mint ami Katónál van):


Finom, puha, bélésnek vatelint használtam, a katica és a méhecske szárnyainál körbevarrtam, hogy kicsit kidudorodjanak. Van rajta még mit javítani, de így is nagy öröm volt elkészíteni. (És ez az első zipzáras varrásos valamim….)

A másik ötlet, amit ki szerettem volna már próbálni egy zip-es dolog. A múlt héten már megvettem a zipzárat hozzá, ma teszteltem…. egy tolltartó kerekedett belőle…. (érdekessége, aki még nem ismeri ezt a trükköt: egy zipzárból van összevarrva az egész és szétzizározható)…. szerintem jópofa…Moklinnk van ilyen válltáskája. Talán az lesz a következő:-)

 


És a ráadás, ez a mókás szál virág, amilyenre már rég vágytam és Krisztiéknek (Gárgyán) köszönhetek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése